GS1 Nyílt Nap – Emeljük a tétet!
- 8-12-2010
Hatékonyság, költségcsökkentés, márkavédelem és -biztonság; termékek, szolgáltatások, dokumentumok, üzleti folyamatok pontos nyomon követése – ezt nyújtja a globális GS1 szabványrendszer a felhasználóknak világszerte, immár több mint 30 éve. Ezen területek újdonságaira fókuszál évente megrendezésre kerülő konferenciánk, a GS1 Nyílt Nap.
A GS1 Nyílt Nap a GS1 Magyarország Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. évente megtartott, immár hagyományosnak tekinthető szakmai konferenciája a hazai GS1 szabványalkalmazók, felhasználók számára. A rendezvényen a GS1 szabványok és a szabványalkalmazás hazai és nemzetközi újdonságait gyűjtjük csokorba, melyek alkalmazásával a hazai vállalkozások is hatékonyabban működhetnek, mind a folyamatokat, mind a költségeket tekintve, mindemellett egyre jobban megfelelhetnek a piac, a fogyasztók és partnerek, vagy a hatóságok által támasztott elvárásoknak is.
A GS1 szabványrendszer létjogosultságát és egyre növekvő szerepét mutatja, hogy napjainkban már közel 1,5 millió alkalmazóról tudunk szerte a világban, mely felhasználók közel 20 különböző iparági szektorban tevékenykednek.
Mobilitás az ellátási láncokban
Az internet és a mobil eszközök világában a felgyorsult információáramlás kedvezően hat a szabványalkalmazásra is, hiszen a szabványokon alapuló innovatív megoldások és alkalmazások jóval gyorsabban terjednek el világszerte és válnak a mindennapi üzleti és közigazgatási gyakorlat szerves részévé. Ugyancsak pozitív hatással van ez a folyamat a szabványfejlesztésre, mely egyértelműen a világméretű hálózatok és az okostelefonok egyre szélesebb körű alkalmazásához kapcsolódik.
Éppen ezért, az idei évben a konferencia nagy hangsúlyt fektet a GS1 azon innovatív megoldásainak bemutatására, melyek a mobil eszközökre és az internetre támaszkodva segítik elő a hatékonyság további növelését az ellátási láncok mentén.
Mindez biztosítja az üzleti élet által támasztott eredetvédelmi- és márkavédelmi, nyomon követési igényeket, illetve az állami szféra és a fogyasztók növekvő információigényét egyaránt.
Ilyen új fejlesztések például a hiteles és pontos termékadatokat tartalmazó törzsadatbázisok, melyek segítségével biztonságosan, garantáltan valós adatok nyerhetők adott termékekről és azok gyártási, szállítási körülményeiről. Szintén hasonlóan forradalmi az új típusú mobiltelefonok vonalkód-olvasó képességére alapozott kommunikáció a tudatos fogyasztókkal.
A GS1 szabványrendszer előnye, hogy egyre bővülő lehetőségeket kínál kis-, közép és nagyvállalkozásoknak egyaránt fejlesztési, beruházási lehetőségeikhez mérten. Nem véletlen, hogy a hazai alkalmazók köre is évről-évre dinamikusan növekszik.
A konferencia keretében minden évben arra törekszünk, hogy a ma már 45.000-nél is több hazai felhasználónak és az érdeklődőknek teljes körképet nyújtsunk a GS1 szabványok alkalmazásának előnyeiről, valamint a szabványokra épülő új fejlesztésekről. Gyakorlati alkalmazások tapasztalataival, első kézből, a GS1 szabványrendszer legjobb hazai szakértőinek, illetve a hazai szabványalkalmazó cégek szakembereinek előadásaiból ismerheti meg minden érdeklődő, kezdő, vagy már gyakorlott szabványalkalmazó a GS1 megoldásainak lényegét, illetve tanácsokat kaphat a bevezetés első lépéseihez.
A konferencián a GS1 Rendszerhasználó partnerek részéről 2 fő ingyenesen vehet részt, minden más érdeklődő számára a részvétel, teljes ellátással bruttó 9900 Ft/fő.
A regisztrációhoz kattintson ide!
GINNT EXPO 2010
Budapest, SYMA Rendezvénycsarnok
szeptember 15-17.
További cikkek
- MobileSecure - válasz a biztonságra
- Receptek, bevásárlás, főzés: mobilon segít az iFood Assistant
- Mobil a vásárlásban, a marketingben és a vállalatirányításban
- Allergia ellenőrzés mobillal
- Okostelefon, mint szállodai szobakulcs
- EPC – nem csak egy szám…
- CTRUS - az igazságos focilabda
- Intelligens Ellátási Lánc a GINNT EXPO-n
- Mobil segítség a közlekedésben
- A magyarok átlagon felül érdeklődnek a tudomány és technológia iránt
- Innováció, mobilitás, fogyasztás - GINNT EXPO 2010
- Vásároljon a mobiljával!
- A közeljövőben az RFID technológia már a mindennapjaink része lesz...
- Mobilengine – egy dinamikus szereplő az „okostelefonok” forradalmában
- ISYS-ON: a vállalatirányítási rendszerek hazai szakértője
- A mobilkódoké a jövő!
- A jövő bevásárlókocsija
- Megnyílt a „Jövő Áruháza” Szolnokon
- „Innovatív kereskedelmi megoldásaink csak egy kérdést vetnek fel: MA vagy HOLNAP vezessem be az üzletemben?”
- Valami másKEP...
- Több mint 20 éve a kereskedelmi informatika szolgálatában
- iPad: kis netbook, vagy nagy mobil?
- High-tech marketingeszköz az áruházi környezetben
- smartApparel: Innovatív RFID megoldás a ruházati kereskedelemben
- Masterprint – specifikus, innovatív megoldások a jelöléstechnikában
- Kiváló termékek a gyártástól az értékesítésig
- GS1 Nyílt Nap – Emeljük a tétet!











